„Tetszik, ha valami kicsit kócos és fura"

Interjú Ferth Tímea illusztrátorral

Bojti Anna kalandjáték-kockázat könyve, az Éjszaka az állatkertbenmegjelenése óriási sikert aratott, teltházas bemutatóval indult útjára, alig két hónap elteltével pedig el is fogyott a boltokból, és most jön az utánnyomás. A siker azonban nem csak Anna fantasztikus írói stílusának, hanem Ferth Tímea sejtelmes hangulatú illusztrációinak is köszönhető. Az Éjszaka az állatkertben című kötet volt az első gyerekönyv-illusztrációs megbízása, munkáit azonban már láthattuk egy-két helyen… Olvassátok Ferth Timivel készített interjúnkat és tudjatok meg többet pályájáról és eddigi munkáiról!

Eredetileg építészként végeztél a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, de aztán inkább az illusztrálás ragadott magával. Mesélnél egy kicsit erről az időszakról?

 

ferthtimea.jpg
Fotó: perika, epiteszforum.hu

Baján születtem, itt kezdtem el Vizuális Iskolába járni ötéves koromtól, az ikertestvéremmel együtt.
Ő nagyon inspirálóan hatott rám, mivel ügyesebb volt, mint én, és mindent megtettem azért, hogy legalább olyan jól rajzoljak, mint ő. Egy klassz hobbinak indult, de egy idő után már azt éreztem, hogy egyszerűen muszáj csinálnom. Még a gimnázium mellett is jártam a Viuzális Iskolába, tanáraim segítettek felkészülni a MOME-s felvételire. Édesapám gépész, van bennem egy erős műszaki irányú érdeklődés. Egy iskolatársam felvetette, hogy építészként is tanulhatnék tovább, ami racionális döntésnek tűnt, ugyanakkor az általam rajzolt épületekből lépten-nyomon komolyan vehetetlen figurák bújtak elő.
A diplomamunkám is inkább egy képregényre emlékeztetett megjelenésében, nem igazán látták meg benne az építészeti tartalmat. Végül két ötös, két egyes átlagából vont hármasra diplomáztam. Közben már elkezdtem belsőépítészként Koczoh Judit mellett dolgozni, akitől nagyon sokat tanultam. Szerencsére az építészeti megbízások során is vannak grafikai jellegű munkák. Így kezdtem el falra festeni. Mivel nem éreztem magam annyira elhivatottnak építészként, 2016 decemberében felmondtam, 2017 óta kizárólag falfestéssel, grafikával foglalkozom. Most éppen Enyedi Ildikó legújabb filmjében dolgozom díszlettervező asszisztensként.
Ki és mi hat rád inspirálóan? Hol tanultál korábban, a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) előtt?A tanáraim, a testvérem, barátok és a street art. Kiskorom óta vonzott a graffity. Sokkal jobban tetszik, ha valami kicsit kócos és fura, mintha élére vasalt, lesimított és rendezett. A Pinterest is hasznos inspirációs forrás lehet, ha jó kulcsszavakat használ az ember, illetve a Behance, Artstation, ami a grafikusok portfóliós anyagának tárháza. Egyébként ez tényleg működik, találtak már meg munkák Behance-en keresztül.Hol találkozhatunk korábbi belsőépítészeti megoldásaiddal, munkáiddal?

A Zrínyi utcai Veryberry fagyizóban az egyik első közös munkánk Koczoh Judittal, de többnyire magánlakásokon dolgoztunk. A HPS reklámügynökség közlekedőjén is meg lehet tekinteni Urban Jungle témájú festést, vagy az Ó utcai Stylebar N5° szépségszalon mennyezetét.

 

Hogyan látsz neki egy illusztrációs megbízásnak? Például Bojti Anna Éjszaka az állatkertben című kötete esetében? Kutatsz, vázlatokat készítesz?

 

nyomda.jpg
Készül a könyv!

Az Éjszaka az állatkertben végig digitálisan készült, egyedül a vázlatok készülnek hagyományosan, papírra. Ezeket következő lépésként beszkennelem, majd behívom őket a ProCreate nevű iPad applikációba, ahol átrajzolom. Az egész történetet Ipad pro-n készítettem, ami nagyon praktikus, mert nincs helyhez kötve a munkám, bármikor, bárhonnan tudok dolgozni. Az is előfordult, hogy egy pécsi fesztiválon, a backstage-ben rajzoltam a könyv illusztrációit. Mivel nagyon szeretek a helyszínen inspirálódni, a Fővárosi Állatkertbe is ellátogattam, hogy átfogóbb képet kapjak kalandregény helyszínéről. A munka során, a helyszínbejárást követően egy általánosabb benyomás megörökítésére törekszem, az általam hangsúlyosabbnak talált elemeket pedig befotózom. Bevallom, a majmos vasrács illusztrációjával rendesen szenvedtem. Milyenek legyenek a majmok? Akarják-e, hogy az olvasó bemenjen azon az ajtón? Vagy milyen legyen a holdbéli nyúl? Mivel a gyerek fantáziájának is helyet kell hagyni, nem rajzolhatom le a holdbéli nyulat, viszont rajzolhatok egy olyan krátert, ami kiad egy nyúlformát!

 

 

Mennyi idő állt rendelkezésedre az illusztrációk elkészítésére?Összesen egy hónap és tizenöt nap állt a rendelkezésemre. Egy egész oldalas képre nagyjából két nap jutott, majd naponta 2-3 karakterrajz. Miután az iPaden elkészültek a rajzok, az összesen utómunkát kellett végezni. A cián-kék nyomtatáshoz minden képet, ábrát formázni kellett egy hét alatt, nem beszélve a próbaszín beállításokról, próbanyomatokról, amiket tényleg egy héten belül letudtunk. Hogy merült fel a neved a könyvillusztráció kapcsán?

Régóta ismerem Bojti Annát, már találkoztunk korábban, és tudtam, hogy van két gyereke, akiknek szintén hihetetlen fantáziavilága van. Tavaly nyáron hívott Anna, hogy van az ELTE-vel egy közös munkája, egy applikáció, amihez illusztrátort keres. Itt dolgoztunk együtt először, és ha bármi javaslatom volt a történet haladását, vagy az applikáció működését illetően, akkor azt mindig konstruktívan fogadta, és tovább lendültünk.

Sajnos nem volt időm elolvasni a történetet a munka kezdete előtt, ezért nagyon sokat egyeztettünk telefonon Annával. Így fokoztam a ráhangolódást a könyv világára, és szerintem nagyon jó volt az összhang közöttünk, könnyen értettem, könnyedén megrajzoltam. Volt, hogy egyeztettünk egy karakterről, pl. Gombócról, a macskáról. Ennek a cicának a karakterét Anna kislánya, Emma egyik korai rajza inspirálta.

Mit gondolsz Bojti Anna kötetének koncepciójáról és a kéziratról?Nagyon szeretem a kalandjáték könyveket, Anna írói stílusa nagyon passzol ezekhez. Lendületesen, részletgazdagon ír, végig fenntartja az olvasó érdeklődését.

Amikor megtudtam, hogy ez egy kalandjáték-kockázat könyv lesz, az első kérdésem az volt (magamban), hogy "De ugye itt nem lehet meghalni?", mert hát mégiscsak egy gyerekkönyvről van szó! :)

Azért szerettem Annával dolgozni, mert mindig nagyon készséges volt, ha kérdeztem, segített megérteni, megismerni a történetet, a helyszíneket, a karaktereket. Tény, hogy kicsit hosszú lett a könyv, de tele van izgalommal. A kalandjáték könyv azért jó, mert az, ami: kalandos és interaktív, fejleszti a memóriát és a döntéshozó képességet. Indirekt módon tanít és szórakoztat, a képi világával pedig gyönyörködtet.

bojti_ferth.jpg
Bojti Anna és Ferth Tímea a nyomdában

 

 

Milyen technikával és hány színnel készültek az illusztrációk?

A másfél hónapba belekalkuláltam azt is, hogy átkonvertálom két színbe az elkészült illusztrációkat.
Bojti Anna ötlete volt, hogy legyenek ciánkék-fekete árnyalatúak a képek, amíg korábban Hanna (Győri Hanna, a könyv szerkesztője) indigókék árnyalatot szeretett volna, de végül a cián-fekete kombináció működött a legjobban.
Az Open MOME 2016-os képregénykurzusa nagyon hasznosnak bizonyult az Éjszaka az állatkertben illusztrációnak készítése során. Megtanított komponálni, kitalálni, mennyire legyen sűrű a kompozíció, mi kell a sejtelmességhez, hogyan kell játszani a fényekkel. Ott rengeteget tanultam az illusztrálásról. Jó érzés, hogy én vezetem az olvasók szemét egy képen.
Mennyire kaptál szabad kezet a munka során?

Én abszolút szabadnak éreztem, persze emellett egy-egy mondatos leírásban meg volt adva, mit ábrázoljanak a képek. Győri Hanna is sok szabadságot hagyott nekem. A könyv elején található térképhez kaptál vázlatot?

 

Igen, Annának volt egy kis vázlata, amit átrajzolhattam, kiegészítettem a saját formáimmal.

Láthatunk tőled a közeljövőben más gyerekkönyv-illusztrációt?

 

Mészöly Ági és Molnár T. Eszter új disztópiájának borítóját készítem el nemsokára, amit a könyvhétre terveznek kiadni. Emellett a falfestéssel és egyéb grafikai munkákkal foglalkozom. Tetszett a filmipar, a díszlettervező asszisztencia is, úgyhogy elképzelhetőnek találom, hogy ezzel is fogok a jövőben foglalkozni.

Az Éjszaka az állatkertben című könyvet itt tudod megrendelni.