5+1 szuper könyv olvasni tanulóknak

Lezárult Szabó Borbála Most én olvasok!-sorozata Lezárult Szabó Borbála Most én olvasok!-sorozata

Immár teljes Szabó Borbála Most én olvasok!-sorozata! Ezekben a könyvekben szuper családi történeteket olvashattok testvérekről, idősebb generációkról, sőt, még egy kis időutazásra is lesz lehetőségetek. Ismerd meg a sorozatot és a legújabb, Lenke Babó, Lenke Mamó című részt!

Aki követte eddig Szabó Borbála Pagonyban fellelhető műveit, annak rögtön beugorhatott az Átváltozott gyerekek című könyve, ahol volt szerencsénk bepillantani a három testvér, Miklós, Kamilla és a kis Tomsi életébe. Már abban a könyvben sem egy szokványos családi mesét olvashattunk, hiszen többnyire őrületes dolgok történtek a famíliával.

A testvérekről szóló Most én olvasok!-sorozat is legalább annyira vicces és gondolatébresztő, mint az Átváltozott gyerekek. Nagybetűstől egészen a 4-es szintig olvashattok a róluk az egyre fokozódó nehézségű kötetekben. Sőt, egy angol-magyar kétnyelvű könyvet is találtok a sorozatban! Mivel a részek csak lazán kötődnek egymáshoz, bátran válasszátok ki azt, ami a gyerkőc olvasási szintjéhez leginkább illik, legyen az a rövid mondatos, csupa nagybetűvel szedett kötet, vagy a már hosszabb összefüggő szövegeket, de még mindig sok képet tartalmazó legmagasabb szint. Rögtön el is meséljük nektek, mi mindenre számíthattok a sorozatban.

32122.jpg
A nagyok is voltak kicsik - Nagybetűs szint

A nagybetűs kötetben a három tesó furcsa dologra gondol. Arra, hogy minden felnőtt egyszer gyerek volt. Ez persze tény, amit lehet tudni. De ettől még elképzelni elég nehéz! A mamó pedig még most is úgy huncutkodik néha, mint egy gyerek…

Ti is szoktatok arról beszélgetni a gyerekekkel, milyen volt régen? Nézegettek együtt fényképalbumot? A nagyok is voltak kicsik után biztos, hogy együtt fogjátok lekapni a polcról a fekete-fehér képeket a nagyiékról!

Kosárba vele!

30482.jpgAz átszívó porszívó - 1-es szint

Az átszívó porszívó, az első kisbetűs szint annak ellenére, hogy még viszonylag kevés betűből és sok képből rakódott össze, millió gondolatot indíthat el az olvasóban. Ez a könyv egy időutazás. Egy régi fotó apropóján, egy ósdi porszívó segítségével az imádott dédimama iskolájában találják magukat a gyerekek, egy olyan ominózus napon, amikor Mamó emlékei szerint rossz jegyet kapott, mert belesült egy szavalatba. A gyerekek a pad alatt bujkálva hallgatják, ahogy Mamó, vagyis lánykori nevén Lenke belesül a memoriterbe. Kamilla azonban súg az asztal alól, így Mamó jó jegyet kap.

Szabó Borbála hatalmas szeretettel mesél a dédiről, aki ugyan csak egy emelettel lakik lejjebb, mégis egy más világ van nála: a régi idők illata, a lelassult idő a mai gyerekeknek szinte már meseszerű emlékeivel. Ez a kötet amellett, hogy megadhatja majd a gyerekeknek az első könyv elolvasásának élményét, egyéb fontos üzenettel is bír. Szeressük és értékeljük a nagyszüleinket, dédszüleinket, tiszteljük a múltjukat, és becsüljünk meg minden pillanatot, amit még velük tölthetünk.

Rendeld meg!

ne_legyel_mindig_rendes_borito_1000px.jpg
(Ne) legyél (mindig) rendes! - 2-es szint

A kettes szintű kötetben ismét a porszívó segít a gyerekeknek, hogy a dédi múltjából egy szomorú napot boldoggá varázsoljanak. Mamó ugyanis nem mert szólni a szüleinek, hogy valami a cipőjébe szorult, és fáj a lába, ezért megszidták, amiért mindig lemaradt a kiránduláson. A gyerekek azonban segítenek megoldani a problémát, és boldoggá tenni azt a régi napot.

Emellett arról is szól ez a rész, hogy bizony a testvérek sem egyformák. Miklós szívesebben játszik, Kamilla szeret tanulni, a szülőknek pedig meg kell találniuk az egyensúlyt, hogy egyik gyereket rávegyék a tanulásra, a másik pedig ne hajtsa túl magát.

Kattints ide és szerezd meg!

kisvasut_a_pinceben_borito_1000px.jpgKisvasút a pincében - 3-as szint

A hármas szint már egészen komoly szövegmennyiséget tartalmaz, de a sok kép ezt is segít fellazítani, így egyszerre nyújt kihívást és sikerélményt a kezdő olvasóknak.

Ebben a részben a porszívó egyenesen a második világháború idejébe szippantja a gyerekeket. A tét nem kisebb, mint hogy sikerül-e a címbeli kisvasutat megmenteni a bombázás elől, illetve, hogy mi sül ki abból, ha Mamó nem hallgat a szüleire.

Ismét fontos kérdéseket vethet fel a gyerekekben a történet, amikből izgalmas családi beszélgetések születhetnek. Régen várt, hiánypótló gyerekkönyv a családi történelemről, közös emlékezetről, mindez a Szabó Borbálától jól megszokott könnyed, humoros tálalásban.

Tedd kosárba!

lenke_babo_lenke-_mamo_borito_1000px.jpgLenke Babó, Lenke Mamó - 4-es szint

A legújabb, és egyúttal sorozatzáró rész már majdnem Zseblámpás könyv, a szöveg és a történet is összetett, de még mindig nagyon humoros, és helyenként egészen megható is. A 4-es szintű kötet egy csodálatos kistesóváró mese, melyben nem csak az új jövevény, de a dédi születésének pillanatait is megismerik a gyerekek.

Ezt a kötetet akkor is ajánljuk, ha még nem tud ennyire magabiztosan olvasni a gyerkőc. Olvassátok fel, vagy olvassátok közösen, különösen, ha kistestvér érkezik a családba. A mese kedvesen végigvezet a “Bentlakó” fejlődésén, és arról is ejt pár szót, hogy különböző korokban bizony másmilyen körülmények között születtek a gyerekek, mint ma.

Persze egy kis időutazásra itt is sor kerül, a három testvér megelőz egy vonatszerencsétlenséget, ami miatt ükapukájuk lekéste volna Mamó születését. Miklós, Kamilla és Tomsi segítségével azonban szerencsésen odaér. Reggelre pedig megszületik a kis Lenke is, a negyedik testvér.

Rendeld meg itt!

famama_fapapa_borito_1000px.jpgFamama és Fapapa – Mummy tree, Daddy tree

A kétnyelvű kötetben a három testvér a saját családfájukkal ismerkedik meg, szüleik és természetesen Mamó segítségével felidézik, kikről kapták a nevüket, és milyen érdekes alakok voltak az őseik között. Ráadásul néhány játékos feladatot is találtok a kötet végén, ami segíti a gyerekeket a nyelvelsajátításban.

Dr. Kovács Judit korai és kéttannyelvű nyelvoktatási szakértő így ír a kétnyelvű nyelvű Most én olvasok! kötetekről: “Mind a szöveg kiválasztásánál, mind a feladatok összeállításánál elsődleges célunk volt, hogy az élő angol nyelvvel ismertessük meg a gyerekeket, figyelembe véve azt a tényt, hogy tízéves kor alatt nem nyelvtanulásról, hanem nyelvelsajátításról beszélünk. A nyelvelsajátítás pedig nem a nyelvtani formák megértésén, a szabályok követésén, hanem az üzenet átadásán, vagyis a tartalmon keresztül történik, hasonlóan az anyanyelv elsajátításához. A 7-8 éves gyermek a szövegösszefüggésből, a számára érthető szituációkból és a vizuális segítségből biztosan meg fogja érteni a lényeget.”

Szerezd meg most!

A Most én olvasok!-sorozat lényege, hogy akárhol be lehet kapcsolódni, a történetek egymástól többnyire függetlenek, csak a szereplők azonosak. Úgyhogy legyen akár nagybetűket lelkesen bogarászó nagycsoportos, vagy már összetett mondatokat is könnyedén kiolvasó elsős a gyerkőc, biztosan találtok számára olyan kötetet, ami meghozza a kedvét az olvasás gyakorlásához.

Kapcsolódó termékek